.

„ Ezen nagy havasalyi falu kevés nevezetességet mutat fel; kopár sziklás határa a legszorgalmasabb művelés mellett is alig terem annyi gabonát, hogy a nép szükségleteit fedezze, földjeik nagyrészt oly meredek oldalakon vannak, hová szekérrel fel sem lehet jutni, hanem a földtől kierőszakolt terményeiket tövisre rakva eresztgetik (csusztatják) le, szóval olyan hely ez, hol csak is az ernyedetlen szorgalmú, munkás székely tud megélni.

A falu mellett északról magas hegy emelkedik, melyet Leshegynek a hagyományok szerint azért hívnak, mert ottan a hátrább fekvő Márévárának őrállomása volt a végett, hogy a Budvárból adott vészjelt a várőrizettel közöljék. E hegynek csaknem falmeredek szikla oldalában üregek tátongnak, ezek oly barlangoknak nyílatai, melyekben a nép vész idején bíztos menhelyet talált. Két egymás fölé helyezett, s csaknem megközelíthetetlen barlang van itten. Az alsó (15 lépés hosszú és 10 lépés széles) barlangnak szabályszerüleg idomított, boltívezetszerű fölepe sziklatámokon nyugszik, kapujánál még most is látszanak a sarokhelyek, melyek erős vas ajtókat tartottak, meg van e barlangban a tüzelő hely kürtője, és a kézimalom fülkéje is. Az e felett lévő felső barlang, -hova csak ügyes mászó tud jutni- épp oly kiterjedésű mint az alsó, innen sziklába vésett beszélő cső nyúlik le az alsó barlangba, melyen át madárnyelven beszéltek, –mond a hagyomány- hogy az ellenség ne érthesse.

A felső barlang ablakából mutatták meg a csalkürtőskalácsot a tatároknak. Ugyanis tatárok dúlván a vidéket, Máréfalva népe védbarlangjaiba vonult, s midőn a tatárok a völgyen felmenének, a barlangban levők reájok nyílazván, többeket, s azok közt vezérüket is elejtették. Dühbe jött erre a tatár had, s ostromolni kezdte a védhelyet; de az erős fekvésű védhelyhez nem férhetvén, ostromzárolták, hogy kiéheztetéssel szorítsák önmegadásra. Már elfogyott ostromoltak és ostromlóknak is minden eledele, midőn a barlangban lévők szalmából nagy kürtőskalácsot csinálván, kimutatták, s lekiáltottak: Lám mi jól élünk mig ti éheztek! Mit látva a tatárok, a falu feldulása után távoztak. A megmaradt nép pedig hálaimát zengve vonult le menhelyéről, s régibb falujának fekhelyétől alább építé fel lakházait

A falutól balra eső Csimbolás nevü hegy oldalán egy helyet Hadutjá-nak neveznek a hagyományok szerint azért, mert Márévárából ott ment át az út a Bágyivárhoz, vagy más hagyomány szerént azért, mert egy nagy fejedelem ott vezette át hadseregét. A falun alól még egy helyet Ördögoltárának neveznek azért, mert ott bálványoknak áldoztak.

A falun felül Teleság pataka azon ponton szakad jobb partilag a Fenyédvízébe, hol a csíki országút a Cekend oldalára kezd emelkedni; de minket a felfedezési vágy elvont a csinált útról, s veszedelmes hegyoldalakon, kecskék által vert ösvényen indultunk Máré várának felkeresésére.

Ott, hol a havasias jelleget öltő Fenyéd víze keleti irányát megváltoztatva, északra fordul, (jobb partján) szemben a Cekend tetővel egy kiszökelő hegyfok van, melyet Várnyak foknak hívnak.

Itt volt Máré vára. E titokteljes várnak azonban most csekély maradványai vannak. A szabályszerű háromszöget alkotó hegyfok fennlapja egy roppant cycplopsi töltéssel van szélesebb részén átrekesztve, e töltés 50 lépés hosszú; alapjában 25 lépés széles, s vagy három öl magas.

Figyelmes vizsgálódás, s utánásás után meggyőződtünk, hogy az egy óriási szikladarabokból épült, s összeomlott falnak bámulatos maradványa. E gátonyon kívül most semmi más maradvány nincsen. Hogy a hegyfoknak másik két oromélén volt-e várfal, vagy a függőleges meredeken lehanyatló hegyoldal azt feleslegessé tette, s az egész erősség csak az említett átfalazásból állott-e ?-azt meghatározni nem tudnám. Lehet, hogy itt is volt fal, de az a hegynek most is látható omladozásával lesülyedett, legalább az aljban heverő nagy kőhalmaz erre enged következtetést vonni.

Nem sok mit e várról mondhatunk; még a hagyomány is hallgat róla; de legalább annak fekhelyét, most látható maradványait constatiroztam, s ezen eddig csak sejtett történeti emlékünknek helyét meghatároztam. És bármily kis tér is az, melyet a homály födte múltnak sötét éjében megvilágíthatunk, azt hiszem nyeremény a hazai ismeretekre nézve."

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, első kötet 69. oldal